Work Text:
"Méghogy meztelencsiga. Dögölj meg, rusnya makréla..."
Vacogva bicegett vissza a főhadiszállásra, nála csak gondolatai vánszorogtak csigábban.
Hat órát tengett a sürgősségin.
Q-t csak egy másodperc töredékéig látta szerencsére, jeges tagjaival úgyse tudott volna csúszós, tapasztalt angolna módjára manőverezni körülötte.
Irodája laverszitjére csücsült, kalappal-kabáttal, ötösre feltekert fűtéssel. Minden sietség nélkül elegyengette magán köpenyét és szeretve szeretett fejfedőjét, ezt rezes lobonca követte a bútor hátán.
Az évek során Chuuya alig látogatta a menedékké bűvölődött szobát. Ami papírmunka eljutott hozzá, semmiképpen sem az irodában intéződött el, kizárólag küldetések, edzések, beosztottak ellenőrzése és találkozók közé beékelve.
Tényleg: edzés. Kezdhette megint elölről hol tompán lüktető, hol égő izmait, inait, ízületeit - "Jé, három i." Bárgyú, fájó félmosoly-grimasz. - újrakovácsolni hírhedt erejükbe.
Egy kevéske súlyt is vissza kellett szereznie, konstatálta. Még hetekig fázni fog.
Az isteni lény ugyanis, amit kettejük akarata ellenére beleszuszakoltak porhüvelyébe, rövid ébrenléti időszakai alatt majd' tökéletes hatékonysággal facsarta ki a vezetőt.
Egyetlen vágya volt: aludni. Lehetőleg az általa - "Általam?" - szétszaggatott, hátborzongató szörny látványát hanyagolva.
A következő hónapok pokolian fognak telni, de a csökönyös Chuuya túléli. Sőt, ura lesz mindennek. Ahogy eddig is.
Fakóbarna szemei utoljára a polcon zöldellő tigrisvirágra pillogtak...
És puhán összecsukódtak.